Rólunk
Salomvár Magyarország nyugati régiójában, Zala Megye északnyugati részén, Zalaegerszegtől 15 kilométerre található.
A sportegyesület már a II. Világháborút követően elkezdett szerveződni, azonban a tényleges megalakulás 1949-ben történt, ugyanis a sportkör ekkor kapott egységes felszerelést.
1979-ben megszűnt a Salomvári Sportegyesület , mivel a tanácsi rendszer központosító politikájának köszönhetően beolvasztották a Zalacsébi FETA csapatába.
1989-ben a helyi fiatalok lelkesedésének köszönhetően, a Termelőszövetkezet segítségével újra megalapították a Salomvári Sportegyesületet.
Csapatunk azóta is rendületlenül szerepel a Zala Megyei Labdarúgó Bajnokságokban.
A sportegyesület célja, hogy Salomvár községben biztosítsuk a labdarúgás népszerűségét, a játékosok, a szurkolók, valamint a lakosság körében.
Továbbá a sportkör fontosnak tartja, hogy lehetőséget biztosítsunk óvodás és iskolás diákok számára is a sportág megismerésére. Ennek érdekében az egyesület folyamatos kapcsolatban áll a helyi alapfokú oktatási intézményekkel.
A csapat fenntartásához szükséges támogatásokat az Önkormányzat, valamint a helyi vállalkozók és vállalatok biztosítják a sportegyesület részére.
Főszponzor: General Construkt Kft. (www.generalc.hu)
A sportkör vezetésében a következő személyek vették ki részüket: Füzi József, Herczeg János, Horváth Imre, Harmath Tibor, Varga Károly, Andor István, Baki Flórián és jelenleg Salamon Zoltán.
